II. fejezet

Jajj, meg is hoztam a második fejezetet. Annyira izgatott lettem, hogy muszáj volt kiraknom. Remélem tetszik. Komizz vagy pipálj ha igen!
Pusziiii

A jövő kezdete

II. fejezet

Damon és én, örökké csak mi ketten. Itt volt mellettem mikor felkeltem és vigyázott rám. Nem is értem, hogy eddig, hogy tudtam tőle távol lenni és nem csak őt látni és szeretni.
- Elena.. – homályosan hallottam egy hangot. – Elena!! – ijedt volt. – Elena, hallasz?
Szemeimet lassan nyitottam ki és Stefant pillantottam meg. Arca aggodalmas volt és ijedt.
- Stefan?! – kérdeztem –Stefan , mi a baj?
- Még te kérded? Elájultál. – és felsegített a hideg padlóról. – Miután elmondtam, hogy meghaltál, de a vámpírvér visszahozott hozzám.
- Tessék? – értetenül néztem rá. Hiszen Damon volt itt nem Stefan. Mikor felébredtem ő állt mellett és neki mondtam el , hogy szeretem, aztán ő is azt mondta, hogy szeret én meg a vámpírlétet választottam, hogy tovább tudjuk egymást szeretni az örökkévalóságig. – Mennyi ideig voltam eszméletlen?
- Feléledtél, aztán megöleltelek, elmondtam, hogy mi történt veled és annyira sokkolt a hír, hogy rögtön elájultál.
- És Damon?
- Mi van vele? – nézett furcsán Stef. (Tudjátok régen, mikor minden olyan szép és egyszerű volt, csak úgy hívtam, hogy Stef)
- Ő hova ment? – néztem rá.
- Nem is volt itt, Leni! – válaszolta. (Ő meg az Elena helyett gyakran Lenának vagy Leninek hívott, jaj nagyon szeretem mikor így szólít meg engem.)
- Akkor hol van? – nagyon megijedtem, de aztán rájöttem mindenre. Az egész csak egy álom volt. Damon nem volt itt és tudja, hogy szeretem. Nem tudja, hogy vámpír leszek és hogy így egy életen át szeretni tudjuk egymást.
- Nem tudom. – mondta Stef. – Gyere, hazaviszlek.
- Várj, de mi lesz a vámpírsággal? Még nem vagyok az, igaz?
- Nem, Lena, még nem. – szólt halkan. – Otthon kitalálunk valamit. És gondold végig, hogy biztos vámpír szeretnél e lenni! – ajánlotta én meg kikerekedett szemekkel néztem rá. Hát ő nem ezt akarja? Hogy én és ő örökké együtt? Vagy miért kérdez ilyeneket? Jajj , annyira össze vagyok zavarodva. Szeretem Stefant de álmomban Damonnak mondtam, hogy szeretem őt. De már nem álmodom, ébren vagyok és Stef van itt nem pedig Damon. Fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek, ahhoz talán látnom kéne az idősebb Salvatore fiút.


- Otthon édes otthon. – mondta Stefan mikor beléptünk a házba. Nagyon jó volt újra otthon lenni, már nagyon hiányzott. Igaz csak néhány órája volt, hogy elhagytam az otthonom, de most jó újra itt lenni.
- Felhívom Damont.
- Minek?
- Tudnia kell, hogy jól vagyok. – mondtam és nem értettem, hogy szerelmem mit nem ért ezen.
- Azt sem tudja, hogy rosszul voltál. – válaszolta.
- Akkor azt is el kell mondanom neki. – Stefan lehorgasztotta a fejét én meg odaléptem hozzá. – Ne aggódj, hiszen téged választottalak. Damont felhívtam még a baleset előtt és elmondtam neki, hogy téged szeretlek és vele csak törődöm.
- Miért jöttél vissza értem , Lena? – kérdezte imádott Stefanom.
- Mert téged nem bírtalak volna egyedül hagyni meghalni, Damont igen. – jaj ezek a szavak hazugságok voltak. Bánom, hogy nem mentem Damonhoz, de azt is bántam volna, hogy ha Stefannal nem vagyok ott. Végülis a sors megoldotta, senkivel sem találkoztam, de ez így akkor is rossz.
- Jaj, úgy szeretlek. – mondta és mielőtt válaszolni tudtam volna ő megcsókolt és megölelt. Szorosan ölelt nagyon.
A meghitt pillanatunkat telefoncsörgés zavarta meg.
- Azt hiszem ez a tiéd. – szólaltam meg és elengedtem a nyakát.
- Igazad van. – mosolygott vékony ajkaival Stefan. – Hallo, Damon?! – a szívem összeszorult. Damon! Itt van, már mint a telefon másik végén. Istenem, köszönöm! – Jó, hogy hívtál testvérem. Gyere haza, nagyon fontos. – azzal kinyomta a telefonját Stefan.
- Hazajön? – kérdeztem, Stefan meg bólintott. – De jó! – örültem nagyon. Végre láthatom. Tudom, hogy nagyon megbántottam, de látnom kellett Damont újra. Annyira hiányzik. A szép szemei, a kósza hajtincsei és az az ellenállhatatlan mosolya. Meg akarom neki mondani, hogy szeretem őt. Igen, Stefant választottam, de őt is szeretem és ezt Damonnak tudnia kell. Ha itt lesz, az lesz az első dolgom, hogy megkérem a fiúkat, hogy hadd válasszak újra. Kell még idő, még egy kicsi, hogy jól tudjak dönteni, mert jól akarok. Remélem megértik majd.
- Stefan, most felmegyek a szobámba rendben?
- De vért kell innod!
- Majd ha megjött Damon, rendben?
- Oké, addig én hazamegyek. Majd jövök. – megcsókolt és elhagyta a házat.
Megfogtam a telefonomat és azt hívtam fel akire most nagy szükségem volt.
- Hallo Bonnie!? – mondtam – Gyere át, légyszi, fontos.



- Szerinted most mi tévő legyek? – kérdeztem kétségbeesetten Bonniet.
- Nem tudom, ez nagyon bonyi.
- Igen az. Stefant választom, majd azt álmodom, hogy Damonnal akarok együttlenni és aztán kiderül, hogy mindkettőt szeretem. – mondtam nagyon nagyon mérgesen, mert az voltam. Dühös az egész szituációra. – És mit szólsz ahhoz, hogy vámpír leszek? – kérdeztem a boszorkányt.
- Furcsa lesz, de biztos, hogy gyorsan megszokod majd. – válaszolta. – Csinálok majd neked napgyűrű.
- Ahh, az nagyon szuper lenne, köszi. – nevettem jó hangosan.
- Amúgy jó, hogy vámpír leszel, mert bármelyik fiút is választod azzal örökké együtt tudsz majd lenni.
- Igen, igazad van. – feleltem és örültem, mert Bonnienak tényleg igaza volt. Örökké együtt lehetek Steffel vagy Damonnal. Lehet ennél szebb a jövőm? Szerintem nem!